21 napos tavaszi kihívás - hogy újra jól érezd magad a bőrödben
2018.03.19 Krediesz
Tarts Velünk a következő 21 napban, hogy felfrissítsd a tested-lelkedet a téli szürkeség után! Tudom, ha kinézünk az ablakon még nem annyira a tavaszi megújulás jut senkinek sem az eszébe, de nem hagyjuk, hogy ez kedvünket szegje, és a kihívás végére csak megjön az igazi tavasz is :-) Vágj bele!

tavaszi-kihivas-krediesz-640

Mire számíts a kihívás alatt?
Minden nap 1 feladattal fogunk várni az egészséges életmód jegyében - találsz majd köztük táplálkozási tippeket, testmozgással kapcsolatos ötleteket, és lélekápolási feladatokat egyaránt.
Táplálkozás tekintetében a nyugati dietetika ajánlásait tartjuk irányadónak.
A feladatokat a nap folyamán akkor végzed el, amikor a Te időbeosztásodnak megfelel. Igyekeztünk úgy összeállítani, hogy inkább kis lépésekből álljon a program, de kisgyerekek mellett is biztos beépíthető legyen, így sikerélményt és lendületet hozzon a Számodra.

Kiknek ajánljuk?
Ezt a kihívást elsősorban időhiánnyal kűzdő kisgyerekes anyáknak szánjuk, így főként olyan dolgokat találtok majd benne, ami gyerekek mellett is kivitelezhetőek, és több helyen bevonjuk majd a témába a saját egészségünk megőrzése mellett a családot, gyerekeket érintő kérdéseket is.

Megvalósításukkal nem ígérjük, hogy Te fogod megnyerni a hiper-szuper-fitt-anya versenyt, de a sok kis lépéssel már sokat tehetsz saját- és családod egészséért, és hogy jobban érezd magad a bőrödben.

Ha hiányzik a lendület, és bizonytalan vagy, hogy neked való-e ez - na pont erre van időd/kedved két pelenkázás - szoptatás - orrtörlés közt, akkor arra bíztatunk, hogy még fontosbb, hogy belekezdj, hiszen pont ekkor lesz a legnagyobb szükséged egy kis megújulásra. :-) A rossz idő se szegje kedveteket: ne feledjétek, "ha belül hordozod a napot, nem számít, ha kint esik" - vagy éppen havazik.

29243990_1826173450755930_5338270097810125394_n

kép forrása: Newcontact FB

Mottónk:
"...ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik!" (Lao-ce)

Hogyan fog zajlani?

Az esemény online és ingyenes. Tudtok hozzá csatlakozni a FB oldalunkon meghirdetett eseményként az alábbi linken:

https://www.facebook.com/events/1910030762349939/?active_tab=discussion

Illetve itt a weboldalra is felrakjuk majd mindig az aktuális nap feladatát.

Tarts velünk a következő 21 napban! Hívd meg a barátnődet is ;-)

Az 1. nap témája: mindennapi örömök

01mindennapi-oromok02-640px

2. nap témája: igyunk az egészségünkre!

02viz640

3. nap témája: szeresd a tested Bébi :-D

03testszeretet02-640

a 4. nap témája: no cukor

04nocukor640

az 5. nap témája: turmixolj!

05tx640

a 6. nap témája: adj hálát!

06hala4

7. nap: újíts!

07receptek640

8. nap: tudatosíts!

08tudatostapl

9. nap: Szeresd a tested Bébi! 2. felvonás

03testszeretet2-640px

10. nap: minden színből, naponta ötször!

10coloring640

11. nap: no hús

11fasting

12. nap: készíts egy salit!

tavaszisoskasalata2-krediesz640

13. nap: érezd jól magad!

13happy640

14. nap: halat az asztalra!

mediterranhal640-krediesz

15. nap: találd meg a neked való mozgásformát!

sportod640

16. nap: mozdulj!

15sport

17. nap: tej és tejtermékek napja

17tej

18. nap: panaszböjt

18kritika640

 

19. nap: teaidő

20gyogytea640

20. nap: gondoltad volna?

21gondolatok640

21. nap: összegezz!

06hala3

Tarts Velünk holnap is!

Ha tetszik a kihívás, és szívesen kapnál további tippeket, hogyan válts egészségesebb életmódra, és érezd jól magad a bőrödben, szeretettel ajánljuk figyelmedbe Tavaszi megújulás programunkat, ahol egy komplex, gyakorlat orientált anyagot állítottunk Nektek össze a testi-lelki megújulás jegyében: étlappal, receptekkel, praktikus tervezőkkel kiegészítve. További infokat itt találsz róla.

tavaszi-megujulas-eletmod-program-krediesz-640

7 apró trükk a sikeres fogyáshoz

2014.08.29. 23:17

Te is azok közé tartozol, akik új évkor mindig új lendülettel állnak neki, hogy megreformálják az életmódjukat? Aztán a napok múlásával csökken, majd teljesen elfogy a lelkesedésed és marad minden a régiben. Ha igen, itt találhatsz pár apró trükköt, ami segíthet a tartós és sikeres fogyás elérésében:
5 tipp lelki egészségünk megújításához

2018.02.15. 11:45

Tavasszal általában a legtöbbünkben megérik a tisztulási, "újjászületési vágy". Ha felszedtünk néhány kilót a téli hónapok alatt, elindul testünk formálása. Tőlünk már megszokhattátok, hogy mindamellett, hogy ezeket a dolgokat is fontosnak tartjuk, nem feledkezünk meg arról - és Benneteket is erre biztatunk - hogy a testünk mellett figyeljünk oda lelki, szellemi egészségünk megőrzésére, feltöltésére, tisztán tartására is. A mai cikkünkben ahhoz adok ötleteket, hogyan tudjunk lelkünket is megújítani a testünkkel egyetemben, kihasználva a tavasz frissítő erejét.
21 napos tavaszi kihívás - 20. nap: találd meg a mantrád

2018.04.05. 17:21

A mai nap arról lesz szó, hogy mire összpontosítsd az elmédet, ha szeretnéd jobban érezni magad, és tartós változást elérni az életedben.
21 napos tavaszi kihívás - 19. nap: teaidő

2018.04.05. 16:24

Szombat a kihívásos napokon a finomságok ideje. A mai napra egy kis teázást tervezünk be. :-)
Avokádós citrussaláta

Avokádós citrussaláta

Ilyenkor télen a citrusos saláták az egyik kedvenceim - mint például ez. Nálunk a karácsonyi menüben is szerepet kap ez a recept.

Gyömbértea

Gyömbértea

Az ünnepek után se engedd, hogy lelombozzanak a hideg, borús, szürke hétköznapok! Tedd fel magadnak a kérdést, mi az, ami jól esne ilyenkor? Mit szólnátok például egy gyömbérteához?

Répás-mogyorós szendvicskrém

Répás-mogyorós szendvicskrém

A téli hazai idény zöldségek egyike a sárgarépa, ami szerencsére igen sokrétűen felhasználható. Íme egy újabb ötlet - a vasárnapi húslevesen túl. Most épp szendvicskrémet készítettem belőle.