Ebben az írásban a babakocsis futással kapcsolatos tapasztalatimat osztom meg Veletek!

2012. júniusban születtek az ikreim. A várandóság előtt és közben is mindennapjaim része volt a mozgás. Főként úszni jártam, illetve a kislányunk után futkostam, amikor kismotorozott. Bár ez utóbbi azért nem nevezhető edzésnek.

Amikor már nem csak kizárólag szoptak a fiúk (7hós koruk) döntöttem el, hogy futni fogok. Mivel napközben egyedül voltam velük, célszerűnek látszott magammal vinni őket. Férjem sikeresen fillérekért beszerzett egy futós 3kerekű ikerbabakocsit  (lengyel piac, nagy a választék). Áprilisban a jó idő beköszöntével kezdtem neki a futásoknak. A fiúk is stabilan ültek már és nem fáztak futás közben. Általában átaludták a futásra szánt időt, szóval jól érezték magukat.

Eleinte 3 km volt a kitűzött táv, melyet az első hetekben gyakran tarkított tempós gyaloglás, főleg az emelkedős részeken. Aztán, ahogy javult a kondim, ahogy, ráéreztem a nekem megfelelő tempóra kezdetem egyre többet futni és kevesebbet gyalogolni. 1 hónap után képesek voltunk 3km-t gond nélkül végigfutni 18 perc alatt. Hihetetlen gyors a fejlődés, hamar rá lehet "kapni" az ízére. Nyár végére a táv 4-6 km között mozgott, heti 4-5 alkalommal.

Minden futás előtt pár bemelegítő gyakorlatot végzek. Kar, láb, derék bemelegítése, valamint az első km laza bemelegítő jellegű futás. A futás végén nyújtógyakorlatokat végzek, főleg az alsó végtagra figyelek. Ez utóbbi nagyon fontos, hogy elkerüljem a sérüléseket, izomlázat.

Az öltözékem időjárásnak megfelelő, kényelmes sportviselet. Szeretem a futónadrágot, nem a "sima" melegítőalsót, de persze abban is tökéletes. A felsőm általában egy hosszú ujjú póló, alatta trikó, sportmelltartó. Télen is elég volt két réteg, bár akkor a a hosszú ujjú pólóra általában felvettem egy rövid ujjút is. Rétegesen. A cipőmet szaküzletben vettem (ez volt a legnagyobb beruházás, 15ezerFt) De megéri, mert a jó cipő védi a lábat. Ez egy alsó kategóriás cipő, amit heti 4-5 alkalommal 10-15kmes távok lefutására javasolnak.

Október óta babakocsi nélkül futok. Ennek oka, hogy a fiúk nem bírnak 3km-nél hosszabb időt eltölteni ülve, a súlyuk egyre magasabb és a babakocsival együtt mostanra közel 40kg-t nyomnak, illetve az időjárás nem kedvez nekik. Esőben, nagyon hidegben nem tudom vinni Őket, félve a megfázástól.

Jelenleg csak ritkán viszem őket magammal a fent említett okok miatt. Ha jönnek, akkor erőnléti edzésnek számítom, hiszen a karizmaim is rendesen meg vannak dolgoztatva.

A babakocsis futás az egész testet átmozgatja, a szív és keringési rendszert erősíti. A gyerekek (ha ébren vannak) élvezik a "száguldást", együtt vagyunk, ha tudok közben velük beszélgetni, az jó mérce a tempóra.

Motivációként elmondom, hogy január óta 8kg-t fogytam, heti egyszer 8-10km között futok, 3 alkalommal pedig 4-6km között. A fő célom, hogy a napi terheket jobban viseljem, megvalósult. Ősszel félmaratont szeretnék futni, ami egyre inkább elérhető cél számomra.