- Család
- Évszakok
- Karácsony
- Kreatív
- Óvódások
- Tél
- Totyogók
- Alkalmak-ünnepek
- Advent
- Baba-mama-kölyök
- Kisiskolások
- 2030-04-12 05:51
Az idén is saját adventi naptárral szeretném hangulatosság tenni az ünnepekre való készülődést az immár 3,5 éves nagyfiamnak. A "minden napra egy csoki felállás" továbbra sem játszik nálunk. A következőkkel készülök most:
Az alapelvek a tavalyihoz hasonlóak.
Az ajándékok kitalálásánál a következők a főbb szempontok:
- Elsősorban a gyermekem, hogy milyen beállítottságú, mi az, amivel örömet szerezhetek neki.
- Bár lehet az ajándékok közt édesség is, de semmiképp sem a "bóvli csoki", fogrombolós cukorka fajtából és nem mindennap. Mint (szinte) minden gyerek, természetesen az enyém is szereti az édességeket - nemcsak a gyerek, én is :-D - így lesz az is az ajándékok közt, de nem csak erről szeretném, hogy szóljon.
- A másik, hogy nem azt szeretném belenevelni, hogy az Ünnepek a folyamatos zabálásról szólnak, így inkább a hangsúlyt a közösen eltöltött időre, játékokra tenném. Szóval lesz némi finomság is a kis zsebekbe, de nem minden nap.
- És ha már édesség, akkor ennek legalább egy része közös program is legyen, ahol őt is bevonom az elkészítésbe: Levi ebben igazán jó partner, szeret nagyon a konyhában ügyködni (lehet hogy szakács lesz ez a gyerek? :-)), az egyik kedvenc programja a főzős játékok: akár az igazi, akár a játékkonyhában.
- Kisfiam nálunk nagyon szeret festeni, színezni, gyurmázni, így ezek mindenképp szerepet kaptak a folyamatban.
- A tavalyi Bogyó és Babóca bábok helyett heti 1 alkalommal házilag készített játékok lesznek. Persze az olcsón kivitelezhető, könnyen összedobható fajtákból. Ezekhez a neten kerestem ötleteket, nagyrészt ingyen letölthető, nyomtatható fajtákat választottam. A napi lebontásnál megtaláljátok őket pár sorral lejjebb.
- Ami az ünnepekre való hangolódáshoz szerintem megadja az igazi varázslatos, Karácsonyos hangulatot, az olyan apró kis dolog, mint például a csillagszóró, a szép fények, a finom illatok (fahéj, alma, szegfűszeg és társaik)...stb., ezeknek is mindenképp itt a helyük
- A másik, ami szerintem fontos része az Advent és a Karácsony üzenetének, hogy gondoljunk a szeretteinkre, és másokra is, akik nálunk kevésbé szerencsés helyzetben élnek, így lesz benne pár olyan üzenetű feladat, ami ezt hivatott képviselni
- Végül ami még nem maradhat ki, azok a mesék, versek. Lesz közte olvasós és nézős is.
- Összességében az is szempont, hogy maga az egész Adventi készülődés ne kerüljön súlyos ezrekbe, de a fentiek alap költsége gyakorlatilag némi nyomtatás, laminálás, és egy kevés édesség, szóval nem sokkal kerül többe, mint a pár száz forintos "minden napra egy csoki" megoldások.
Mibe kerüljenek a kis meglepetések?
Szeretem az "örökös", minden évben elővehető megoldásokat. Egyrészt azért, mert idő-energia- és költséghatékony. Pont elég feladat számomra a belevalókat kitalálni és megvalósítani, így a naptár készítést már szívesen kihagyom (pláne jövőre, amikor már 2 gyerkőc is lesz a családban), illetve amúgy is szeretem a hagyomány részeként a régi, jól bevált, minden évben ismétlődő dolgokat. A legjobban a szép, varrott, filc naptárak tetszettek, de eleinte elég horror áron találtam csak - majd tavaly az Aldiban 2000 Ft-ért ráakadtam egy igen szép darabra, ami számomra teljesen vállalható kinézetű, és megfizethető árkategaóriájú, így erre esett a választás. Idén ezt márcsak előkapom és megtöltöm. :-)
Hogy is áll össze a naptár összességében?
24 napra való ötletet kell ugye kitalálni. Ezt napok szerint osztottam fel a következő szisztéma szerint:
- Hétfők (dec. 7., 14. 21..): közös játékok/feladatok, hangolódás az ünnepekre apró "Karácsonyi Varázs" feladatokkal
- Keddek (dec. 1., 8., 15., 22.): S.K. készített játékok
- Szerdák (dec. 2., 9., 16., 23.): közös kreatívkodás: rajzok, színezés, festés, gyurma, nyomda és társaik az Ünnepek jegyében, itt kerülhetnek bele új filcek és kreatív eszközök is
- Csütörtökök (dec. 3., 10., 17., 24.): valami finomság, például aszalt gyümölcs, egy kis zacskó diákcsemege, csokis almaszirom, Kinder-tojás
- Péntekek (dec. 4., 11., 18.): mese, vers, könyv
- Szombatok (dec. 5., 12., 19.): közös játékok, hangolódás az ünnepekre
- Vasárnapok (dec. 4., 14., 21.): finomságok készítése közös erővel vagy ha újszülött mellett ez nem jön össze, akkor vagy vmi egyéb játék vagy végszükség esetén bolti finomság
Napok szerinti lebontásban ez így fog kinézni:
- Levél írás a Mikulásnak és Jézuskának - itt lehet készíteni fogunk egy "álomtablót" is: ahova lerajzoljuk/és vagy beragasztjuk a kívánságokat. Tavaly ez nagyon bejött Levinél, igazából egy több napos játék kerekedett belőle.
- Karácsonyi témájú képek színezése. Több helyen találni ingyen letölthető nyomtatható fajtákat, én választottam egy manósat, egy angyalosat, egy Mickeyset - persze itt is érdemes figyelembe venni a gyerkőc aktuális, személyes kedvenceit, hóbortjait.
- 1 csomag aszalt gyümölcs: Levi kedvence az aszalt meggy és a cseresznye. Én a Nobilis-t kedvelem a legjobban, mert nincs benne se plusz cukor (maga az aszalt gyümölcsben pont elég a természetes cukor tartalom is...:-)), se tartósítószer, csak maga a gyümölcs. Lehet kapni csokiba mártott változatot is.
- Karácsonyi mese - A karácsonyi témájú könyveket év közben félre szoktam tenni, és ilyenkor az adventi időszakban veszem elő. Mivel a meseolvasás nemcsak 1 napra program, így ez lesz az a nap, amikor előkerülnek, majd ezekből (is) válogatunk az esti mesékhez a Karácsony váró időszakban. Ha nincs otthon saját karácsonyi mesekönyvetek, vagy csak szeretnéd kicsit színesíteni a megszokott kínálatot, a könyvtárazás is jó ötlet lehet.Valamint szereztem be idénre egy új karácsonyi foglalkoztató füzetet ovisoknak sok matricával, feladattal. Ez jó lesz B-tervnek is, ha vmelyik nap nem jönne össze az, amit terveztem, akkor ezt bármikor elő lehet venni egy kis matricázásra.
- Hétvégi karácsonyi móka: csillagszóró gyújtás, almasütés, és addig maradhat fent a Fiatal Úr/azt játszunk, amit szeretne
- Közös süti sütés (vmi gyorsan összedobható, például ez a mákos-almás-meggyes vagy dióskevert
- Minden évben készítünk ajándékot a cipősdoboz akcióra. Ez lesz ennek a napja (legalábbis elkezdjük).
- Ingyen letölthető, nagyon szépen kivitelezett, nyomtatható karácsonyi társasjáték a Masni blogról itt
- Karácsonyi folyékony szappan készítés - leírás itt
- Finomság, például csokis szárított almaszirmok (szintén Nobilis)
- Karácsonyi mese nézés közösen (nálunk Mickey egér varázslatos Karácsonya lesz a kiszemelt)
- Gyurmázás téli témában - letölthető gyurmázó lapok a gyereketetőről valók, érdemes feliratkozni náluk hírlevélre, ha szeretitek az otthoni játékokat
- Közös süti sütés: vmi amiből lehet golyókat formálni, például marcipános-banános golyót vagy kipróbáljuk ezt a kókuszos bon-bont. Ez utóbbira érdemes ránéznetek, mert letölthető doboz sablont is találtok a cikkben, ami ajándéknak sem utolsó ötlet.
- Karácsonyi angyal fürdő: csillámporral vagy vmi karácsonyi illatú habfürdővel/fürdőgolyóval
-
Térbeli memória játék gyufásdobozból (leírás az itt) vagy karácsonyfa memória s.k. (leírás itt) - a memóriázás nálunk most nagy sláger
- Ajándék készítés vkinek, akit Levi nagyon szeret. Persze választhat több személyt is. Vagy egy egyszerűbb díszre gondoltam, mint ebben a cikkben a szalagos karácsonyfa, vagy rajzolás, s.k. képeslap készítés - amihez az Úrfinak kedve lesz.
- 1 kis zacsi diákcsemege vagy egyéb magos-aszalt gyümölcsös keverék
- Karácsonyi versek: az a terv, hogy az idei Mikulás csomagba készítek egy saját vers válogatást téli-karácsonyi témában az Időtetriszes lányok ötlete alapján. Nem töltöm meg teljesen a füzetet, a végén hagyok szabad helyet, és az útközben még összegyűlt kedvencekkel együtt kiegészítjük: én beleírom őket, Levi pedig rajzolhat mellé kedve szerint. Ha időben nem jön ez össze és nem készülnék el a füzettel, akkor pedig nekiállunk ekkor és most együtt. :-)
- Karácsonyi képeslapok megírása, amiket Levi díszíthet pl. egy saját kis pecséttel (pl. krumplinyomdából vagy parafadugóból kivágva egy egyszerűbb minta). Hagyományörző vagyok ebből a szempontból (is), szeretem a régi, postai úton küldhető fajtákat.
- S.K. szaloncukor készítése, például zserbós és/vagy aszalt gyümölcsös
- Letölthető, nyomtatható Betlehem, sablonok itt
- Kinder-tojás
- Narancs tűzdelése szegfűszeggel
- egy új könyv - Keress, találj, mesélj! Boldog karácsonyt!
A fent leírt feladatokat kis kártyákra szerkesztettem - ezt most megosztom itt Veletek is. Jobb egérrel a képre kattintva Ti is le tudjátok tölteni őket nagy méretben, így márcsak nyomtatni kell. Ha a gyermeketek szereti Bogyót és Babócát, szeretettel ajánlom figyelmetekbe Levi tavalyi kártyáit, amik témában hasonlóak az idén leírtakhoz, egy kis Bogyó és Babócás ajándékkal megspékelve.
A kártyákat úgy készítettem el, hogy mindegyik figura kétszer szerepeljen, így memóriázni is lehet majd vele a későbbiekben :-) Ehhez érdemes őket laminálni, hogy tovább tartós maradjon.
A kártyák 3 db A/4-es oldalt töltenek be. Az utolsón maradt még volna 4 kártyányi hely, hogy ez se vesszen kárba, azokat megszerkeszztettem "boldog Karácsonyos" ajándék kísérőnek.
A gyakorlati kivitelezést illetőleg még annyi, hogy nem fogom előre feltölteni az egész naptárat, csak mindig az aznapi kerül bele, és az lesz a feladat, hogy kersse meg, aznap melyik zseb rejti a kis kincset. A kész kártyákat csak bedugom a naptár zsebébe. A naptár alá kerül egy doboz (karton doboz karácsonyi csomagolóval bevonva), ha akkora méretű ajándék érkezik, ami nem férne el a kis zsebben (pl. színezők), akkor azokat abba teszem. Az egész mellé még azt meséltem Levinek, hogy az angyalok, hogy vidámmá és varázslatossá tegyék az ünnepi várakozást, minden nap eldugnak egy-egy kis meglepetést az adventi naptárban. Ovi utánra fog feltöltődni minden nap a készlet.
Örömteli készülődét és meseszép Ünnepeket Mindenkinek! :-)
Szeretettel,
Inspirációk:
A közös játékos részekhez merítettem pár ötletet ezekből:
Időtetrisz - Letölthető adventi cetlik
Gyereketető blog adventi bejegyzései
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe, sok jó ötletet olvashattok rajtuk.