KreDieSz

Totyogók​

2001

01

Jun

Készítsünk emléküveget

Amióta az eszemet tudom, nagyon kedvelem a mindenféle irkálós, lejegyzetelős, gyűjtögetős dolgokat, ám a gyerekek mellett nem mindig jut idő ennek a megvalósítására, úgy ahogy szeretném. Hogy mégse vesszenek el az értékes emlékmorzsák, a gyerekek vicces beszólásai és a többi apró örömteli pillanat és hangulat, ebben lehet hatékony és gyors segítségünkre az emléküveg. Hogyan és hogy pontosan mire is jó ez az egész, erről olvashattok ebben a cikkben.

2019

10

May

Mi kerüljön a Mikulás csomagba?

Nemsokára kopogtat a Télapó, és akinél van kisgyerek a háznál már főhet a feje, hogy mi kerüljön a Mikulás csomagba. Én úgy gondolom, ha már egész évben hangsúlyt fektetek az egészségünkre, ez alól az ünnepek sem lesznek kivételek. Ha el is tér valamelyest a megszokottól, de semmiképp sem szeretném teljesen a feje tetejére állítani a szokásainkat. Persze az is fontos szempont, hogy mindemellett örömet szerezzek vele. A kettő szerencsére ötvözhető. A mai nap ennek megvalósításához gyűjtöttem ötleteket.

2016

25

Jul

Adventi naptár kisgyerekeknek - csak kreatívan :-)

Gondolkodom egy ideje, hogy milyen Adventi-naptárat készítsek az én nagy - lassacskán 2,5 éves - fiamnak az idei évben. A "minden napra egy csoki" felállás nálunk nem jött szóba, mert feleslegesnek tartanám - főleg az ünnepek előtt -rászoktatni erre a csemetémet. Az ajándékok kitalálásánál a következő szempontokat vettem figyelembe:

2007

01

Jul

5 bevált, kreatív recept gyerekeknek (gyurma, festék és társaik)

Amikor a gyerekek bekerülnek abba a korba, hogy már lehet velük kézműveskedni, gyurmázni, nem árt pár jól bevált, egyszerű és olcsó házi recept, amivel előteremthetjük a szükséges alapanyagokat, a bolti termékek árának töredékéből. 3 kisgyerek édesanyjaként már van pár többször kipróbált, jól bevált receptem, amelyeket most meg is osztok Veletek. Íme:

2007

22

Jun

5 javaslat az egyszerűbb és nyugodtabb gyermekkorért (a táplálkozás kapcsán is)

Ismeritek Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? című könyvét? A könyv leír sok ötletet az életünk egyszerűsítésére, rendszerezésére, amelyek segítenek egy melegebb, belsőségesebb és nyugodtabb családi légkört kialakítani. Többek közt szó esik egy fejezetben a táplálkozási szokásokról is, ami nekem is tetszett és egyet tudok vele érteni. Az ott leírt gondolatokat foglaltam össze 5 pontban. Íme: