Az életemben a legnagyobb változást eddig az anyaság hozta. Bár sok mindent megtapasztaltam már, de nincs még egy hasonló horderejű dolog, ami ennyi változást, tanulságot hozott volna magával. És lehetőséget az önfejlesztésre. Az “Amire az anyaság tanított” cikkekben szeretném összegyűjteni ezeket a gondolataimat, hogy mik azok a dolgok. Ennek első része ez az írás, ami egy jól irányzott seggberúgás, hogy induljak el – akkor is, ha hosszú lesz az út, vagy lassabban haladok, mint szeretném.

Először is megtanulni értékelni a kis lépéseket, a kitartást, és a napról-napra haladás művészetét. Tudjátok, van is az a vicc, hogy “amióta anya vagyok, soha nem tudom befejez………..” Hát igen, ez nálunk is nagyon jellemző. Mindig tele van az agyam tervekkel, ötletekkel, tennivalókkal – lassacskán megtanultam őket kellően rendszerezni: a tervezőim például ebben rengeteget segítettek, gyakorlom a súlyozást, rangsorolást is, de sokszor előfordul, hogy mégsem érek 1-1 dolgom végére, vagy legalábbis nem egy lendülettel, egy csomószor meg kell szakítanom a folyamatot. Ez eleinte szörnyen frusztrált. Volt olyan mélyrepüléses időszakom, amikor ez miatt egyes dolognak neki sem álltam, mert úgyis abba kell hagynom, úgysem tudom végigvinni. (ezt az 1 rövid blogbejegyzést is vagy 3 részletben hoztam össze.) Ezek általában pont azok a dolgok voltak, amik számomra fontosak, az én feltöltődésemet szolgálják. De rájöttem, hogy az az űr, amit a hiányuk okoz, rosszabb, mintha neki se állnék. Az egyik megoldásom az lett, hogy elkezdtem szakaszolni a teendőket (amit lehet). A másik, hogy tudatosítottam magamban ezt a tényt, és elkezdtem megváltoztatni a hozzáállásomat és a gondolataimat a kérdéshez: ha valami félbeszakad, nem úgy nézek rá, hogy “de sz*r, hogy már megint ezt sem tudtam befejezni”, hanem arra gondolok, hogy “megint tettem egy apró lépést ahhoz, hogy ezt megvalósítsam, és így is sokkal közelebb vagyok a célomhoz, mintha el sem kezdtem volna.” Persze ez nem ment egyik napról a másikra, a negatív gondolatok, érzések ugyanúgy jöttek/jönnek, de ezt már elfogadom, röviden teret engedek nekik, de nem dagonyáztam benne, és miután jönnek, melléteszem az új változatot. Egy idő után azt vettem észre, hogy a régi reakció szinte megszűnt, és teret kapott helyette az új. Nem tudom másnak is okozott-e gondot ez a kérdés, számomra ez nagy tanulság volt.

Szeretek a mindennapi motivációm fenntartásához képes megerősítéseket használni, mert ezek nagyon sokat segítenek a régi, rossz beidegződések felülírásán. Gondolkoztam, hogy hogyan lehetne ennek az üzenetét röviden, tömören megfogalmazni, míg a múlt heti coach képzésen pont megkaptam az idevágó mondatot – köszönöm ezúton is oktatómnak, Polgár Lilinek. ? Meg is szerkesztettem képes formába, valahogy így hangzott:

Bennetek is fogalmazódtak már meg hasonló gondolatok? Nektek mi az a 3 legfontosabb dolog, amit az anyaság tanított?

Szeretettel,